A Sportszázad a Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szervezetébe tartozó, élsportolókból létrehozott alegység, melynek rendeltetése a katonai szolgálat, a hazafias és honvédelmi nevelés népszerűsítésében való közreműködés. Az alegységet több évtizedes szünet után 2017-ben hívták újra életre, ma már közel hetven magyar sportoló teljesít szolgálatot a században. A Sportszázad kettős életpálya-modellt biztosít állomány tagja számára, vagyis a versenysport mellett lehetőséget ad arra, hogy a katonasportolók megalapozzák a sport utáni civil életüket is. Versenyzőink a társadalmi felelősségvállalás jegyében teljesítenek szolgálatot, katonasportolóként képviselik hazánkat világversenyeken, nemzetközi katonai sportversenyeken és a haderő rendezvényein.

Sportszázad tagja lehet, az az élsportoló, aki rendelkezik Európa-bajnoki, világbajnoki vagy olimpiai éremmel-olimpiai kvótával és vállalja, hogy sportolói pályafutása mellett katonai kötelmekkel összefüggő feladatokba is részt vesz, a szerződéses katonai jogviszonyt ÖTT szolgálat előzi meg.Ezt a részt nem tudom mennyire szeretnéd kibontani, de van még pár specifikum.

A Sportszázad szakmai felügyeletét a Magyar Honvédség Parancsnoksága (a továbbiakban: MHP) Kiképzési Csoportfőnöség csoportfőnöke, az MH AA parancsnokán keresztül látja el.

A Sportszázad irányítása az MH AA parancsnokának általános iránymutatása szerint, a Parancsnok kiképzési helyettesén (a továbbiakban: PKKIKH) keresztül valósul meg.

 

Vezető:

századparancsnok: Krizsán Szabolcs százados

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.