Repülő Altiszti Oktatási Osztály

Repülő Altiszti Oktatási Osztály

Rendeltetése

A Magyar Honvédség Altiszti Akadémia szolnoki intézményegységének az Ittebei Kiss József Hadnagy Helikopter Bázis ad otthont. A szentendrei székhelyű anyaintézmény szolnoki kihelyezett szervezeti elemén folyik a repülő altisztek iskolarendszerű, szakmajegyzék szerinti honvéd altiszt képzése négy szakmairányon (állami légijármű szerelő, állami légijármű műszerész, repülésbiztosító, légi vezetés).

Ittebei Kiss József hadnagy

1896 – 1918

„ Legyőztem az ellenséges gépet, és ezt a győzelmet nem árnyékolta be emberhalál”

Az első világháború egyik legeredményeseb pilótája, akit a vértelen győzelem szándéka vezérelt: az ellenfelet élve a földre kényszeríteni.

Bajtársai és ellenfelei a levegő lovagjának nevezték.

Katonai pályafutását gyalogos honvédként kezdte.

A legmagasabb altiszti rendfokozatot érte el.

Hadnaggyá hősi halálát követően léptették elő.

 

Feladatai

A repülő fegyvernemhez kötődő 2 éves szakképzésben résztvevő altiszt-jelöltek Szolnokon bő egy évet töltenek el, miközben elsajátítják a szakma-irányuknak megfelelő, repüléshez kapcsolódó szakmai ismereteket, készségeket. A gyakorlati képzés technikai hátterét a MH 86. Szolnok Helikopter Bázis Repülőműszaki Oktatásbiztosító Központ biztosítja.

           

Az altisztjelöltek a mindennapjaikat szakaszkötelékben élik a telephelyre jóváhagyott napirend szerint, elhelyezésük 20 fő maximális létszámig biztosított, 2 fős hálókörletekben. A szolnoki telephelyen való tartózkodásuk idején gyakorló épületügyeletes-helyettes szolgálatot adnak, részt vesznek a helyőrség katonai vonatkozású rendezvényein, melyek hozzájárulnak a katonai szocializációjuk elmélyítéséhez. Rendelkezésükre áll a Nemzeti Közszolgálati Egyetem laktanyai könyvtára, a laktanya sportobjektumai (sportpályák, tornaterem, uszoda), egészségügyi ellátásukat a MH Egészségügyi Központ Szolnok állománya biztosítja.

A szolnoki telephelyen szolgálatot teljesítő oktatói, szakoktatói állomány az iskolarendszerű képzéseken túl részt vesz az iskolarendszeren kívüli, tanfolyam rendszerű képzésekben is (altiszti alaptanfolyam, zászlósképzések fegyvernemi témáinak oktatásában).

Vezetők:

osztályvezető: Bárdos Péter alezredes

osztályvezető helyettes Bödő Sándor őrnagy

 

Története

Repülőműszaki altisztek képzésének története

1961 őszén kezdte meg működését a Killián György Repülő Tiszti Iskola Szolnokon, a Killián György Repülő Hajózó Tiszti Iskola és a Vasvári Pál Repülő Szakkiképző Iskola jogutódjaként. Így már nem csak hajózókat, hanem a repülőműszakiakat is Szolnokon képezték.

1967-től az intézmény főiskolai besorolást kapott és a neve Killián György Repülő Műszaki Főiskola lett. Folyamatos fejlesztések következtében, a személyi és tárgyi feltételek javulásával a képzések fokozatosan magasabb színvonalúak lettek: kialakításra kerültek szaktantermek, laboratóriumok, tanműhelyek és gyakorlópályák, lőterek és sportlétesítmények.

1969-től szétvált a tiszt- és tiszthelyettes képzés, a szerelőket az intézmény Hivatásos Tiszthelyettesképző Tagozata 2 évfolyamos, míg a repülőgép üzembentartó mérnök tiszteket a főiskola 4 évfolyamos képzés szerint képezte. A főiskola tiszthelyettesképző tagozatának 2 éves repülőgépszerelő képzése 1990-re megszűnt – megjegyzendő, hogy a kiállított bizonyítvány a következő bekezdésben részletezett „306″ szakmákban 2 éves szakmai gyakorlatot igazolt, de szakmunkás bizonyítvánnyal nem volt egyenértékű! Ezt követően a főiskola folytatott még 1 éves tiszthelyettes képzés keretében repülőműszaki szakemberképzést 1992-1996, azonban a bizonyítványban 1994. augusztustól már nem szerepelhetett a gyakorlat igazolása sem, illetve a kiállított igazolással 1996-tól a honvéd tiszthelyettes munkakört sem lehetett volna betölteni – nem minősült államilag elismert szakképesítésnek.

1985-től kezdte meg működését a Killián György Repülő Műszaki Főiskola oltalma alatt a Repülőgép-szerelő és repülőgép-műszerész Tiszthelyettesképző Szakközépiskola, amely nemcsak repülőgépszerelők képzését biztosította, hanem a katonai főiskolák számára is jelentős bázist szolgáltatott. A szakközépiskola „306″ repülőgépszerelő, „613-1″ repülőgépműszerész, navigációs és elektroműszerész, „613-2″ repülőgépműszerész, rádió és lokátorműszerész szakmákban kiállítható bizonyítvánnyal – különböző iskolai névváltozásokkal – 1991-től már önálló középfokú intézményként működött egészen 2001-ig (néhány évig 4+1 éves képzéssel technikusi képesítést is lehetett szerezni). A szakközépiskolában végzettek érettségi-képesítő bizonyítványa (1997-ig) a már említett szakmákban szakmunkás munkakör betöltésére jogosítottak.

Az Országos Képzési Jegyzék 1993.évi oktatási törvények általi bevezetése és az Országos Szakmunkásképzési Jegyzék hatályon kívül helyezése után a Szolnoki Katonai Középiskola és Kollégium – 1995-től – érettségi vizsgára építve, 1 éves szakképzés keretében képzett „katonai légijárműszerelőket”, valamint repülésbiztosító szakembereket, azaz honvéd tiszthelyetteseket különböző légijárműszerelő és repülésbiztosító szakirányokon. Ezzel feleslegessé és gazdaságtalanná vált a katonai szakközépiskola fenntartása, hiszen „csak” szakmai alapozó tárgyakat lehetett oktatni a 11-12. évfolyamon – a szakképesítésre felkészítő tárgyak oktatása csak ezután kezdődhetett (mind katonai szakmai, mind légijárműszerelő és repülésbiztosító szakmai vonatkozásban). 1999-re az utolsó középiskolai (12.) évfolyam is kifutott és egy újabb elgondolás hatására újabb átalakítás következett.

Egy kormányhatározat értelmében – 2 évig tartó intézmény átszervezés után – 2001-ben egy összpontosított (egyintézményes) szakképző intézmény alakult meg három, korábbi honvéd szakképző iskola összevonásával, szentendrei székhellyel, szolnoki telephellyel (a szolnoki iskola jogutódjaként). 2001 óta napjainkig, több névváltozást megélve, de egy szakképző intézménybe integrálva folyik a katonai légijárműszerelő és a repülésbiztosító képzés – 2012-ig 1 éves szakképzés, 2012-től 2 éves szakképzés formájában (továbbra is érettségi vizsgára épülve). A jelenlegi altisztképző intézmény neve Magyar Honvédség Altiszti Akadémia.

                         

Részei, szakterületek

A Repülő Altiszti Oktatási Osztály által oktatott szakmairányok, szakterületek jellemző tevékenységeinek, munkakörnyezetének rövid bemutatása:

 

Állami légijármű szerelő

Végrehajtja a légijármű üzembentartása során a sárkány- és hajtómű rendszerek hibafeltárási, javítási feladatait, a karbantartási terv szerinti munkavégzések során elvégzi a mindenkor érvényes és az adott légijárműre vonatkozó dokumentációk alapján előírt feladatokat. Szükséges berendezéscseréket, működési próbákat hajt végre. Biztosítja a légijárművek folyamatos üzemképességét, a repülési feladatok során szakterületének megfelelően végrehajtja az előkészítési feladatokat, irányítja a földi repülésbiztosítást végző személyzetet. A repülési feladatok befejezését követően elvégzi a tárolási munkálatokat. Tevékenysége során együttműködik a légijármű műszerésszel, így biztosítja a légijármű komplex üzemeltetési, javítási és karbantartási tevékenység összehangolt működését.

Állami légijármű műszerész

Végrehajtja a légijármű üzembentartása során az avionikai rendszerek hibafeltárási, javítási feladatait, a karbantartási terv szerinti munkavégzések során – a mindenkor érvényes és az adott légijárműre vonatkozó dokumentációk alapján – előírt feladatokat. Szükséges berendezéscseréket, működési próbákat hajt végre. Biztosítja a légijárművek folyamatos üzemképességét, a repülési feladatok során szakterületének megfelelően végrehajtja az előkészítési feladatokat, irányítja a földi repülésbiztosítást végző személyzetet. A repülési feladatok befejezését követően elvégzi a tárolási munkálatokat. Tevékenysége során együttműködik a légijármű szerelővel, így biztosítja a légijármű komplex üzemeltetési, javítási és karbantartási tevékenység összehangolt működését.

 

Repülésbiztosító

A repülésbiztosító szakállományú katonák üzemeltetik és üzemben tartják azokat a földi telepítésű rádió kommunikációs, rádió navigációs, rádiólokációs és fénytechnikai eszközöket, amelyek a katonai repülőtereken a légijárművek (repülőgépek, helikopterek) légiirányítását, biztonságos le-, és felszállását szolgálják. A repülőtéren telepített eszközök folyamatos üzemét egyidőben több különböző munkakör/beosztás ellátásával lehet biztosítani. A szakállományú katona ügyeleti szolgálatai ellátása során felügyeli, vezéreli a repülőtér repülésbiztosító rendszereinek működését, azok állapotjelzéseit és távvezérlését biztosító szoftverfelügyeleti berendezések segítségével, a repülésirányító szolgálat utasításai alapján. Intézkedik az egyes berendezések meghibásodása esetén azok azonnali javításáról és rendszerbe történő visszaállításáról. A szerviz-raj technikus a repülőtéren telepített berendezések üzemzavara esetén az állomások helyszínén meghatározza a hibaeseményt, hibabehatárolást és kisebb szintű javítást végez, az elvégzett műszaki tevékenységet az előírásoknak megfelelően dokumentálja. Adott típusú rádió-, rádiónavigációs, illetve lokátor állomás technikusa időszakos műszaki kiszolgálás keretében diagnosztikai ellenőrzéseket, konfigurációs adatmentéseket, a pillanatnyi működési állapot szenzoradatainak kiértékelését végzi el a berendezés kezelőszoftverének segítségével, az adott típusú eszköz műszaki gyártói előírásai alapján. A repülésbiztosító altisztek a Magyar Honvédség repülőcsapatainál Szolnokon, Pápán és Kecskeméten teljesítenek szolgálatot.

 

Légi vezetés

A Magyar Honvédség kötelékében légi vezetési altisztként különböző szintű vezetési központban (század, ezred, haderőnemi) teljesít katonai szolgálatot. A legjellemzőbben a légi vezetési szakirányon megszerzett végzettség alapján az alábbi beosztások betöltésére kell alkalmasnak lenni: Légi Irányító Központ: Adatfeldolgozó, Asszisztens: (Azonosító tiszt asszisztens, Légihelyzet Előállító Csoport asszisztens, Légvédelmi Irányító asszisztens és Váltásparancsnok asszisztens). A légierő vezetési pontjain adatfeldolgozó vagy hadműveleti altiszti beosztás. Végrehajtja elöljárói parancsait és feladatot szab beosztottjai számára, melynek végrehajtásához biztosítja a szükséges feltételeket. Ellenőrzi, értékeli, javítja beosztottjai tevékenységét. Ismeri és alkalmazza a NATO elvek szerinti légvédelmi harc sikeres megvívásához szükséges irányelveket. Betartja és betartatja a vonatkozó biztonsági rendszabályokat, munka-, környezet- és tűzvédelmi szabályokat, illetve titokvédelmi előírásokat.

 

Oldalunk sütiket használ a weboldal működtetése, használatának megkönnyítése, a weboldalon végzett tevékenység nyomon követése érdekében.